Belem

TDK-cseregyakorlatomat áprilisban Brazíliában töltöttem. Amikor kiderült, hogy lehetőségem lesz ellátogatni ebbe a rendkívül távoli országba a környezetem első reakciója az volt, hogy húúúúúú nagyon vigyáz magadra, mert hatalmas ott a bűnözés és iszonyú veszélyes hely és el fognak lopni, sőt az is lehet, hogy felnégyelnek… Én ettől kevésbé féltem, csak egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lehet. De azt hiszem ez rendben is van, mert amíg nem látja valaki azt a világot, szerintem lehetetlen elképzelni. Csodás egy hely 

Egy kedves családnál voltam elszállásolva (ők is etettek végig, teljes habzsidőzsi volt), akik a reptéren nagy táblákkal fogadtak, egy nagy szobát kaptam, fürdővel meg mindennel, a családhoz naponta több típusú bejárónő járt (külön aki főzött, aki bevásárolt, aki manikűrözött stb…) a szobámat mindennap takarították, s még a cipők talpát is minden használat után letakarították… Fura volt eléggé megszokni s nem zavarba jönni tőle. Azt azt hiszem nem is kell mondanom, hogy a brazil népesség átlagára nem ez a jellemző. A családom a széltől is óvott. Ők utcára nem mentek ki gyalog, mindenhova kocsival közlekedtek és riogattak, hogy hűűű ez szörnyen veszélyes egy ország, mindennap mondják a híradóban, hogy naponta rabolják ki az embereket. No hát igen. Brazília kb akkora mint egész Európa, s azt hiszem bátran kifelejthetjük, hogy napi szinten Európában is történnek cifra dolgok. Én járkáltam egyedül Brazíliában, utaztam egyedül tömegközlekedéssel és távolságival is és még élek. És az ég világon semmi bajom nem lett. Vannak aranyszabályok, amiket be kell tartani persze: sötétedés után nem mászkálunk egyedül, az aranyékszereket inkább itthon hagyjuk, a menő telefonunkat nem lobogtatjuk az utcán sem az ultramenő fényképezőnket, a favellákban (szegénynegyedek) ne kódorogjunk, s nem veszünk fel turista vagyok pólót.  A helyiek nagyon sokszínű népek, szóval egy átlag magyar szerintem nagyon jól el tud vegyülni közöttük, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy turista. Az én tapasztalatom az volt (és a helyi középosztálybeliek is ezt mondták), ha ezeket az alapvető szabályokat betartja az ember akkor a haja szála sem görbül, ellenben felejthetetlenül csodás világot ismerhet meg. Szóval ne féljetek Brazíliától, mert tök jó hely.
Belémben laktam, ami egy kb Budapest nagyságú város északon, 160 km-re az egyenlítőtől. Hihetetlen hely. A parkokban makik, tatuk szaladgálnak, lajhárok mászkálnak vagy inkább csak csüngenek és mesés pillangók sokasága röpköd mindenfele, illetve pálmafa, bambusz, meg azok a nagy esőerdei fák, amiket az ember a különböző természetfilmekben lát… Az időjárás is hihetetlen. Bár én nem szeretem az esőt, de Brazíliában az is egyszerűen csodás. Reggel napsütés, pára egésznap aztán délután egy óra szakadó eső (meleg és intenzív és mesés  ). 
Sajnos csupán egyedüli cserediák voltam ekkor a városban és a szervezet igazából csupán egy darab „social programot” csinált nekem, viszont a családom végig 3. gyerekükként kezelt és mindenhova vitt magával. Magát a gyakorlatot egy az egyetem területén található laborban csináltam, ahol patkánykísérleteket végeztek. Érdekes volt, bár a szervezettség nem hágott túlzottan magas fokra.
Belém és környékén számomra a legnagyobb élményt a parkok meg a környező szigetvilág nyújtotta. Önálló akcióként Rio-ba is ellátogattam, ami elképesztően gyönyörű város. Számomra hihetetlen nagy élmény volt ez az utazás, mindenkit csak bátorítanék, hogy utazzon oda és nézze meg saját szemével ezt a világot, amit mi itthonról a kis európai buksifejünkkel el se tudunk képzelni.

Vetlényi Enikő 

 

 

Mindig is kíváncsi voltam Brazíliára, és mikor felmerült a lehetőség, hogy másodév után egy igazi “reset” szerű kalandos-pihenős hónapot tölthetnék kinn, egyből lecsaptam rá. Szerettem volna tengerparti városba kerülni (mint mindenki), de sajnos mivel utólag jelentkeztem, nem igazán voltak már szabad helyek. Végül Belém városba kerültem, Pará állam fővárosába, az Amazonas torkolat-régiójában.
Research exchange-re jelentkeztem, és végezetül többszöri email váltás után (mivel ebben az időszakban Észak-Brazíliában több egyetemen strike miatt megállt az élet) az UFPA (Universidade Federal do Pará) Immunológia Intézetében  kaptam projektet (“Naturally Acquired Antibodies Against Potential Candidate Vaccine to Plasmodium Vivax Malaria”). Annak ellenére, hogy témavezetőm nagyon lelkes volt, és Amerikában töltött éveinek köszönhetően perfektül beszélt angolul, ez sajnos nem volt elmondható a többi laborban dolgozóról. Általánosságban az egyetemen ritkaságnak számított, ha valaki felső vagy akár közép szinten beszélt angolul, természetesen a diákok körében némileg jobb volt a helyzet, azonban ettől függetlenül a nyelvi korlátok nagyon megnehezítették a labormunkát, és az elvi háttér megértését. Szakmai szempontból (témavezetőnknek köszönhetően) hasznosnak találtam a kinn töltött idő kutatással töltött részét, bizonyos itthon is használt labortechnikák alapjait elsajátítottuk, és alkalmaztuk is (ELISA, PCR, Real-time PCR, gélelektroforézis…).
Belém város nem tartozik Brazília legszebb városai közé, sokan kérdezték is tőlem, miért pont ide jöttem cseregyakorlatra, de a maga furcsa és Európától teljesen idegen módján bizonyos részei ténylegesen szépek, egészen megszerettem,. Azonban a “veszélyes városok” világ ranglistáján a tiszteletre méltó 10. helyet érte el (ezt az információt egy barátnőm a kiutazás után merte csak megosztani velem, hátha meggondolnám magam). A kint töltött idő alatt szerencsére egyszer sem volt rá példa, hogy megtámadjanak, vagy kiraboljanak, de azt hozzá kell tennem, hogy Yasmin (a hostom), szinte sose hagyta, hogy egyedül mozogjak a városban. Kocsival hozott-vitt, mérhetetlenül készséges és figyelmes volt, mikor pedig kitaláltam, hogy márpedig szeretném legalább picit megtapasztalni egyedül a várost, felkészített a legrosszabbra is, ellátott mindenfée hasznos tanáccal, ami a helyiek számára evidens.
A tömegközlekedési eszközök a veszélyes szituációk gyűjtőhelyei voltak Yasmin elmondása szerint, ezért összesen egyszer utaztam így, meglehetősen félelmetes volt, sajnos jogosan. A városban való sétálgatás pedig több okból problémás volt, egyrészt az időjárás miatt: minden nap legalább egyszer (ált. délután) nagyon erős zápor jön, de ez job esetben fél-egy óra után elmúlik. Ami állandó, az a 90-99%-os páratartalom miatt érzett meleg, de ez rövid idő után megszokható, olyannyira, hogy Európába visszaérkezve, nagyon furcsa volt, mikor megcsapott a száraz kontinentális levegő.

    Az egyetemen töltött napok jó hangulatban teltek, mivel abban a szerencsés helyzetben voltunk az egyik francia cserediákkal, hogy ugyanazon a projekten dolgozhattunk. Rajta, és a másik francia cserediákon kívül még egy szlovén diáknak volt gyakorlata a hónapban. Velük nagyon keveset találkoztunk, mivel szakmai gyakorlatra jelentkeztek, ezen kívül az IFMSA Brazil helyi csoportja nem igazán szervezett social programokat. Összesen kettő került megrendezésre, melyek ténylegesen “incoming orientáltak” voltak, egyik egy tradicionális helyi fesztivál látogatása másik pedig az international food and drink party volt, az utóbbin sajnos négyünktől függetlenül szinte mindenki folyamatosan portugálul beszélt, ami meglehetősen lehangoló volt. Szerencsére nem voltam/unk ráutalva a social programokra, mivel “host family”-jeink végtelenül lelkesek és aktívak voltak.
Hostom: Yasmin Haber volt, egy nagyon kedves elsőévet végzett orvostanhallgató. ele és szüleivel laktam egész hónapban, szinte folyamatosan együtt mozogtunk meglehetősen kötetlen és spontán módon, mert szerencsénkre nagyon rövid idő alatt megtaláltuk a közös hangot. A helyi konyha iránti kíváncsiságomnak köszönhetően tetemes mennyiségű pénzt hagytunk éttermekben, főképp a hónap első felében. Az éttermek árfekvése kicsivel a Magyarországon megszokott fölött van, azonban a rendelhető ételek nagy része többszemélyes adag, ezért szinte kivétel nélkül osztoztunk. Ez egyrészt ténylegesen indokolt a nagy adagok miatt, másrészt ez a svédasztal jellegű étkezés társaságban általános helyi szokás.

    A social programok hiányát bőven pótolták az általunk szervezett külön programok, utazások baráti körével és családjával. Ezen kívül az IFMSA Brazil szervezett egy BEACH Project-nek nevezett programot, mely keretein belül 4 különböző tengerparti várost látogathattunk meg, egyenként 90 euró programdíjjal (persze a repülőjegyet nem tartalmazta az ár, erről mindenkinek külön kellett gondoskodnia). Én Recifét és Rio de Janeirot választottam (a harmadik választásom Belém lett volna, de addigra már az egész várost bejártuk, így értelmét vesztette ez a social program számomra). Ezek a hétvégék is felejthetetlenek voltak, nagyon jól szervezett, szórakoztató programokkal, hihetetlen társasággal és hangulatban telt az egész. Mindkét városba körülbelül huszan érkeztünk cserediákok a világ minden pontjáról és az első hétvégi (Recife) ismerkedés-összebarátkozás után nagyjából ugyanez a társaság találkozott ismét Rio de Janeiroban. Felejthetetlen, leírhatatlan élmény volt a BEACH Project, és annak ellenére, hogy meglehetősen drága, csak ajánlani tudom, egyszerűen kihagyhatatlan. A hétvégi programok és a hatalmas távolságok miatt rengeteget repültem, egy hónap alatt összesen 11 különböző gépen ültem (átszállásokkal együtt, ez így is sok), de legalább az utazás végére komoly rutinnal, szinte otthonosan mozogtam minden reptéren.

    Amit mindenképp ajánlanék, hogy látogassatok meg, ha arra jártok: a parque Mangal das Garças, Ver-o-Peso piac, Botanikus kert,  Emílio Goeldi Múzeum, Basilica de Nossa Senhora de Nazaré az Avenue Nazaré-n, Estacao das Docas
Ebédeljetek, vacsorázzatok: Ihla de Combú-n, a Roxyban, Black Fish sushizóban

Major Luca